Sport

Középiskolás és egyetemista koromban a kosárlabda volt a kedvencem, melyben rendszeresen sportoltam. Néhány évig a Bolyai Szakközépiskolában tanítottam a 70-es évek közepén, akkor az iskola kosárlabda csapatot edzettem. Később csupán kedvtelésből fociztam, teniszeztem barátaimmal, majd mindmáig rendszeresen úszom.
1996 októberétől 2003. július 14-ig a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke voltam. 1996-2003 között a Magyar Olimpiai Bizottság tagja voltam. Büszke vagyok, hogy, ha szerény mértékben is, de másokkal együtt közreműködhettem a magyar kézilabda akkori nemzetközi sikereinek megalapozásában. Részt vettem, mint sportvezető a sidney-i és az athéni nyári olimpiai játékokon, majd szurkoltam Pekingben, melyek fantasztikus élményt jelentettek számomra.
Legújabb "hobbim" a vitorlás és kishajóvezetés, melyből le is vizsgáztam (2004). Újabb próbálkozásom a rekreáció és egészség-megőrzés területén a "tai chi" volt, illetve a kerékpározás és úszás maradt a kerti munkák mellett állandó mozgáslehetőségként.